Mi az az afantázia?

Az alábbi képregényben ketten beszélgetnek. Melyikük a vizuális+auditív afantáziás?

Az afantáziásoknak van fantáziájuk - de az nem "látványos" és/vagy nem "hallható", nem "érezhető".

Elképzeléseinket, gondolatainkat többnyire kétféle módon fejezzük ki önmagunk számára: szavakban, illetve képekben. Az ősibb mód a képekben való gondolkodás, majdnem mindenki számára ez a fontosabb. Az emberek többsége lát bizonyos képeket gondolataiban, gondolkodik elképzelt képek segítségével - körülbelül 2-5 százalékuk azonban erre nem képes.

Első tudományos említése óta, 140 éve foglalkoznak ezzel a jelenséggel, de különböző neveken - mint pl. "nem-képalkotó" utalnak rá. Csak kevesebb, mint egy evtizede, a jelenség pontosabb körülírásával kapott tudományosabb nevet az a tulajdonság avagy képességhiány, aminek folytán a személyek nem tudnak szándékosan képeket elképzelni. A hétköznapok embere azonban saját legbelső világáról, gondolkodásának jellegéről hajlamos azt hinni, hogy a többiekéhez hasonló - s hogy a többieké is olyan, mint az övé, azaz hozzá hasonló módszereket alkalmaznak ők is. Így pedig az afantázia nehezen vehető észre.

A név tehát nem azt jelzi, hogy az afantáziásoknak ne lenne fantáziájuk, hanem azt, hogy az másképp jelenik meg és másképp működik, mint a többségnél. S persze nem egyformán az afantáziások közt sem. Afantáziásnak tekintenek jelenleg olyan személyeket is, akik nem tudnak tudatosan képekben emlékezni, de álmaikban vannak képek - és olyan személyeket is ugyanezzel a névvel illetnek, akik "teljesen afantáziások", azaz semmilyen érzékszervüktől kapott információra nem tudnak hasonlóan "érzékletesen" emlékezni, ahogy megélték, szándékoltan sem, és álmaikban sem (mint a fenti karikatüra először és utoljára megszólaló emberkéje lehet).

Tudományos képalkotó módszerekkel is, kísérletekkel is mérhető, hogy az afantáziások nem előhívni nem tudják, hanem valóban nem alkotnak képet az agyukban., nem csak az agy működésében, hanem annak felépítésében, méreteiben is látszik a különbség.

Az, hogy valaki el tud-e képként képzelni valamit, érdekesen vizsgálható. A binokuláris rivalizáció próbája során, azaz ha egyidőben két különböző kép érkezik a két szembe, felváltva látjuk a két képet. Ha a nem afantáziás személy a két szembe egyszerre érkező két különböző színű kép mutatása előtt az egyik színt maga elé képzeli, akkor a következő kép-pár felvillantásakor inkább az előtte elképzelt színűt látja meg. Ennek alapján megállapítható, hogy kik azok az afantáziások, akik valóban nem alkotnak képet agyukban.

A fenti karikatúra sor baloldali emberkéje valószínűleg afantáziásnak született, ezért nem jutott eszébe, hogy van, aki képes képként látni, illetve hangként hallani azt, amiről olvas, amire, akire gondol.

Mindennapi életünkben a veleszületett afantázia nehezen ismerhető fel, hiszen általában nem feltételezzük, hogy egy másik ember egészen másképpen jeleníti meg ugyanazt az élményt, emléket, gondolatot saját képzeletében, mint mi.

Azon feladatok jelentős részét, amelyekről azt hinnénk, hogy kifejezetten vizuális emlékezést, vizuális gondolkodást igényelnek, az afantáziások sem oldják meg rosszabbul, mint azok, akik képeket képzelnek maguk elé. Például nem játszanak rosszabbul "memory"-t, nem teljesítenek gyengébben a "mental rotation" tesztben. MRI vizsgálatokkal kimutatható, hogy nem a látásukat, illetve vizuális képzeletüket használják ezekhez a feladatokhoz, hanem más agyi területek aktiválásával dolgoznak.

Mondható, hogy a jól működő tárgyi képzeletű emberek sokkal inkább átélik személyes emlékeiket emlékezéskor, míg az afantáziások ebben hátrányban lehetnek. A tárgyi képzelet ugyanis kifejezetten az esemény átélését segíti, míg a térbeli képzelet a múltra való emlékezés és a jövőről alkotott képzelet pontosságában segít; a szavakban rögzítő verbális emlékezés pedig - és ez lehet az előnye is - az emléket kevésbé engedi módosulni, mint a képekben rögzítő emlékezés.  

Kísérletek szerint a vizuálisabb gondolkodású személyek inkább deontologikus döntéseket hoznak morális döntési helyzetekben, a verbálisabb gondolkodásúak inkább utilitarizmusra hajlanak; afantáziásokat vizsgáló kutatást ezzel kapcsolatban még nem találtunk..

Mérésekkel kimutatható, hogy félelmet keltő szövegek olvasásakor afantáziás kísérleti alanyok nem mutatnak olyan mérhető fiziológiai változást, mint a többség; félelmetes képek nézésekor azonban nincs különbség köztük. 

Keith Johnstone szerint ahogy idősödünk egyre tompábban látjuk a világot, de nem szemünk romlása, hanem képzeletünk tompulása miatt. Könyvében (32. oldal alján) gyakorlatot is ajánl a képzelet javítására.

Ugyanezen az oldalon említi W. G. Walter, The Living Brain című könyvében leírt képzeleti mód szerinti csoportosítását: "visualisers" és "conceptualisers".

Íme W. G. Walter több, mint 60 éves tesztje annak megállapítására, hogy a "koncepcióalkotó", a "képekben gondolkodó", vagy a két véglet közötti népesebb csoportba tartozik valaki:

"Íme egy egyszerű teszt, amellyel meg tudja állapítani, hogy Ön vagy barátai melyik csoporthoz tartoznak:

Csukja be a szemét. Gondoljon egy kockára, például egy gyermek színesre festett fa építőkockájára. Most képzelje el, hogy félbefűrészeli az egyik oldallal párhuzamosan, majd az előző vágásra merőlegesen ezeket a feleket félbefűrészeli, majd harmadszor is derékszögben vágva félbefűrészeli a darabokat. Most gondoljon az elkészített kis kockákra. Hány oldaluk lesz festetlen?

...

'Kidolgozta' a megoldást, vagy 'látta'? És mit látott még? Milyen színű volt a kocka? Látta a lehulló fűrészport is a fűrészelés közben?"